A simple compliment from a stranger

Milyen a jó bók?

Van-e egyáltalán meghatározása?

Még soha nem gondolkodtam el ezen. Egészen máig. Ma ugyanis találkoztam egy fiúval. Magas volt, átlagos arccal és hihetetlenül aranyos modorral. Kedves volt és kicsit sem tolakodó. Az a srác, akire simán rámozdulnék, ha nem lenne jelenleg párom. És pont ez vitt rá arra, hogy ezt a srácot kívülállóként figyeljem meg.

Az régi sztori már, hogy ha egy pasi megkérdi, hogy van-e barátom, akkor az azt jelenti, hogy tetszem neki és szeretne tőlem valamit.

Nos, ez is elhangzott, de nem ez a lényeg. A lényeg az, ahogyan bókolt. Minden létező klisét és hibát elkövetett, és nekem mégis tetszett. Elmondta, hogy szépek a szemeim. Erre például kifejezetten allergiás vagyok. Ezt nekem pasi ne mondja. Nem tudom miért.. gáz. Ennyi. Tőle mégis jól esett. Megdicsérte a fülbevalómat, a gyűrűimet, a karkötőmet és a masnit a szandálomon. Ergo mindent, ami rajtam volt, a ruháimon kívül. És mégsem éreztem cikinek. Sőt! Aranyos volt, ahogy próbált bevágódni nálam. 

És akkor rájöttem. Nem is az a fontos, hogy egy pasi mivel bókol egy lánynak. Lehet bármilyen triviális dolog, a lényeg úgyis azon van, hogy ki mondja. 

Ezért volt az, hogy mikor jelenlegi párom először mondta, hogy gyönyörű szemeim vannak, én meglepődtem. De nem azon, hogy ezt mondta, hanem hogy nem éreztem cikinek. Neki elhittem. Mert ő már tetszett. Őt már elfogadtam és kezdtem szerelmes lenni. 

Ugyanaz a bók. Csak más pasi.

Ma pedig hasonló történt. Édes volt a srác, hihetetlenül édes. 

Sokáig emlékezni fogok rá.

Reggel

Sokszor van az, hogy egy egy kép kis szöveggel rátapint a lényegre. A lényegre, ami napok, hetek, talán hónapok óta bennem van, csak nem tudtam a megfelelő szavakat egymáshoz illeszteni. Aztán jön egy kómás reggel, kávét szürcsölök és nézegetem a képeket. A képek, melyek leírják a mostani életemet. 
Egyre nehezebb élni. Megmozdulni. Elmozdulni.

 

Life sucks

Az ember olyan sokszor kerül mélyre, hogy egy idő után megszokja. És ott marad. Elüldögél, mert hát miért is ne tenné. Kényelmesen punnyad. Aztán meg végleg ott is marad.

Én nem hiszek Istenben. Nem hiszem, hogy létezik egy jóságos fennvaló, mert akkor nem hagyná... nem engedné, hogy ártatlan emberek szenvedjenek, míg mások röhögnek a markukba. Segítene, ha létezne. Ha meg létezik, akkor egy szadista állat, aki azért teremtett minket, hogy nézze, ahogy szenvedünk.

Az életem nem egy habos torta. Én személy szerint el vagyok cseszve. Legszívesebben elmennék. Itt hagynék mindent és mindenkit. Olyan helyre mennék, ahol nem ismernek. És Új Életet kezdenék. Ismeretlenül a Nagyvilágban.
Simán megtehetném, meg aztán... mégsem.
Az élet tele van lehetőségekkel és minden lemondással jár. Mert mindened nem lehet meg. Egyszerűen nem volna igazságos.

:D

Bárcsak minden nap frissen facsart narancslével indulna :) És persze kevesebb esővel :(

Pedig rám mindig nyugtatólag hat az eső. Ilyenkor heverészve szeretem tölteni a napot, egy jó film/könyv társaságában vagy csak simán a plafont bámulva hallgatni azokat a súlyos esőcseppeket, ahogy a házak tetejére cseppennek.   

A tegnap is voltam zumbán és baromira jól telt. Az is hozzásegített, hogy jóval kevesebben jelentünk meg, így hely is volt bőven. Hazafele pedig buszoztam, amit igazán ritkán teszek amióta Pesten élek. Kimerülve jól esett csak úgy bámulni kifele a fejemből. Ilyenkor szeretem ha valami lelkiállapotomhoz illő zene szól a fülemben és akkor minden rendben van.

Az is jó hír, hogy egyre több állásinterjúra hívnak. Holnap is megyek egyre. El sem tudom mondani, hogy mennyire várom azt a pillanatot, amikor végre felhívhatom a szüleimet és elmondhatom, hogy: "anya, apa, munkát találtam!" Úgy érzem felszabadulnék. Végre lenne értelme mindennek, annak a sok évnyi tanulásnak, és bár igaz, hogy az ember magának tanul, az sem árt ha a diploma, a tudás előre visz. Elvégre azért tanulunk, és töltjük fiatal éveinket osztálytermekben, nagy előadótermekben, kis szeminárium termekben, lógva, csüngve, álmodozva, várva, remélve, bulizva, szórakozva...ohhh, sorolhatnám még hogy. Jó volt egyetemistának lenni, kivettem a részem a legtöbb dologból. Voltam példás tanuló és voltam csaló diák is. Mert mindenből egy kicsit, nem igaz? :)

Az elmúlt két évem mégsem alakult terv szerint, emiatt eléggé besavanyodtam. Pénz és munka nélkül nehéz a pesti élet. De végre kezemben lesz a mesterszakos diplomám is, két nyelvvizsgával. Csak fogok kelleni valakinek :)

 

:)

Van annak valamiféle különös bája, hogy júniushoz közelegve felveszem a téli pihi-puha köntösömet, mert annyira hideg van itthon. Jó volna már egy kis napsütés, olyan igazi május, kisszonkányás-toppos :)
A tegnap reggeli enyhe depressziómat délután felváltotta az önfeledt jókedv. Nem hiába mondják, hogy a sport sok mindenre jó. A zumba meg különösen az én műfajom. Ma meg olyan izomlázam van, hogy mozogni is alig bírok, de nem baj. Minden nehéz mielőtt könnyebb lesz :D

Ma kimegyek a piacra, friss zöldség és gyümölcs után kutatva. Megfőzöm a fogyókúrás káposztalevest és megpróbálok tényleg egészségesen táplálkozni.
Soha nem hittem a fogyibogyókban, teákban és egyéb csodaszerekben. Abban viszont mindig hittem, hogy ha az ember rendbe teszi a táplálkozását máris jó pár kilótól megszabadulhat. És ha még sportol is, akkor csodákra lesz képes a teste :)
Szóval én most nagy erőkkel nekikezdtem az életmódváltásnak. Tudom, hogy legtöbbször hol rontom el, tanultam a hibáimból és felülkeredek rajtuk ha törik, ha szakad :D

össze-vissza

Sok minden kavarog bennem. Rengeteg gondolat. Komoly felismerések.
Az életem amúgy tökéletesnek mondható, leszámítva, hogy nincs munkám. Ez pedig elég sikeresen képes mindent lerombolni bennem. Idén diplomázom és soha nem éreztem ilyen kilátástalannak az életemet. Bár sokan azt hangoztatják, mindenki ebben a cipőben jár, nekem valahogy nem ez a tapasztalatom. Azt látom, hogy mindenkinek sikerül elhelyezkedni valahol. Csak nekem megy ez ilyen nehezen?
Egész nap várom, hogy megcsörrenjen a telefon és interjúra hívjanak. Nap, mint nap lesem az állásokat és küldöm az önéletrajzomat, írom a motivációs leveleket.
Állítólag olyan emberek nyerik el az állásokat, akikről a HR-esek látják, hogy tényleg motiváltak és valóban annál a cégnél szeretnének dolgozni.
Bárki bármit mond a legnagyobb motiváló erő a pénz. Mert hát valahol lakni kell, valamit enni kell. Szégyellek otthonról pénz kérni. A legtöbb velem egykorú már dolgozik.
És ez itt nem önsajnálat, teszek azért, hogy munkám legyen, gyakorlom az angolt és az olasznak is nekifogtam... csak egyszerűen jó kiírni az ilyesmit. Lassacskán nem tudom senkinek sem elmondani, mert senki nem küzdködik hasonló problémával. Van valami titkos recept, amit mindenki tud, csak nekem nem sikerült még megfejtenem.
Abban, hogy eladjam magam, soha nem voltam jó. Én mindenhol őszinte voltam, nem tudtam hazudni, megjátszani magam.  
Mi a legrosszabb tulajdonságom? Ha őszintén elmondom soha nem alkalmaznának, ahogy - gondolom - másokat sem. Mert ez az egész nem is erről szól. Ez az egész egy komolyan strukturált színpadi játék, ahol kiosztanak neked egy szerepet, de a forgatókönyvet nem ismered. Aztán elkezdesz játszani. És legtöbbször szarul játszod a szereped. Mi lehet a sikeresen álláskeresés kulcsa?

Ezenkívül pedig egyre jobban jövök rá arra, hogy azok az emberek, akik valaha sokat jelentettek nekem, én nekik már alig jelentek valamit. Akit barátomnak tekintettem és megbíztam benne, az rég csak ismerősként bánik velem. A legtöbb ember kialakított rólam egy képet, melyet baromi nehéz korrektúrázni. Ha valami olyasmit csinálok, ami mondjuk 5 évvel ezelőtt meg sem fordult a fejemben, akkor csodálkozva tekintenek rám, amolyan kishitűen. Pedig az ember fejlődik, változik. Felnő. És ez másokat meglep.
19 évesen számomra nem a lakás kitakarítása jelentette a legfontosabbat, sokkal inkább a bulik, az akkori pasim, a szórakozás. Sok veszekedést megéltem akkori lakótársaimmal emiatt. Persze bizonyos szinten igazuk van/volt, viszont én az igazi egyetemisták életét éltem :D Én nem görcsöltem rá semmire. Arra sem ha 2 napig nem mosogattam :)) Lusta és kényelmes voltam, ésakkormivan? Mára felnőttem...és akik akkor ismertek meg, most csodálkoznak, hogy képes vagyok tiszta, rendezett lakást fenntartani és finomat főzni.
És büszke vagyok magamra, mert megmutattam nekik, mindenkinek! Imádom a tátva maradt szájakat és a nagyra nyílt, rá(m)csodálkozó szemeket. És pontosan ezt az érzést akarom, akkor is, amikor 10kg-tól megszabadulok :)
Igen, egészséges életmódot akarok folytatni, mert ebből elég volt. Tudom, rengetegszer megfogadtam már, de most annyira érzem...úgy igazából...hogy ez kell nekem. Igen, szarul vagyok, mert nincs állásom, de szarul vagyok magamtól is. Mert legtöbbször simán csak nemtörődöm vagyok. Én büszke akarok lenni magamra. Minden téren.

Sokan azt mondják, hogy a bosszú a gyengék fegyvere. Én másképp gondolom. Úgy akarok bosszút állni, hogy sikeres leszek. Na, de azt is szokták mondani, hogy a siker csak akkor fontos számodra, ha vesztes vagy. Az is igaz, hogy az emberek túl sokat mondanak, én meg még többet gondolkodom. Summa summarum, attól leszek igazán boldog, ha látni fogom mások irigykedő, csodálkozó tekinteteit. És akkor beinthetek mindenkinek, aki valaha kételkedett Bennem!

I'm gonna get there. Watch me, bitches!

Hangyadal :D

Minden nyáron meggyűlik a bajom a kisebb "háziállatokkal". Tavaly nyáron csótányos albérlet, idén hangyás. De hogyan jutnak fel a hangyák a 3. emeletre és mit is keresnek itt? - költői kérdés marad.
Mellesleg még jó pofátlanok is, még az asztalra is felmásznak. Tegnap óta takarítom el őket, erre ma délben harmincas sereggel jelentkeztek. Ennyi kellett csak nekem. Fogtam a Domestost és rájuk öntöttem. Bocsi hangyák :D De hogy mitől tűntek el pár óra múlva, miközben előtte még úszkáltak, az számomra is rejtély. Remélem tanultak hibáikból, mert ha nem, jön a Domestos kúra :))
Legalább besüt a nap a lakásba.
Budapest, én így szeretlek :D