össze-vissza

Sok minden kavarog bennem. Rengeteg gondolat. Komoly felismerések.
Az életem amúgy tökéletesnek mondható, leszámítva, hogy nincs munkám. Ez pedig elég sikeresen képes mindent lerombolni bennem. Idén diplomázom és soha nem éreztem ilyen kilátástalannak az életemet. Bár sokan azt hangoztatják, mindenki ebben a cipőben jár, nekem valahogy nem ez a tapasztalatom. Azt látom, hogy mindenkinek sikerül elhelyezkedni valahol. Csak nekem megy ez ilyen nehezen?
Egész nap várom, hogy megcsörrenjen a telefon és interjúra hívjanak. Nap, mint nap lesem az állásokat és küldöm az önéletrajzomat, írom a motivációs leveleket.
Állítólag olyan emberek nyerik el az állásokat, akikről a HR-esek látják, hogy tényleg motiváltak és valóban annál a cégnél szeretnének dolgozni.
Bárki bármit mond a legnagyobb motiváló erő a pénz. Mert hát valahol lakni kell, valamit enni kell. Szégyellek otthonról pénz kérni. A legtöbb velem egykorú már dolgozik.
És ez itt nem önsajnálat, teszek azért, hogy munkám legyen, gyakorlom az angolt és az olasznak is nekifogtam... csak egyszerűen jó kiírni az ilyesmit. Lassacskán nem tudom senkinek sem elmondani, mert senki nem küzdködik hasonló problémával. Van valami titkos recept, amit mindenki tud, csak nekem nem sikerült még megfejtenem.
Abban, hogy eladjam magam, soha nem voltam jó. Én mindenhol őszinte voltam, nem tudtam hazudni, megjátszani magam.  
Mi a legrosszabb tulajdonságom? Ha őszintén elmondom soha nem alkalmaznának, ahogy - gondolom - másokat sem. Mert ez az egész nem is erről szól. Ez az egész egy komolyan strukturált színpadi játék, ahol kiosztanak neked egy szerepet, de a forgatókönyvet nem ismered. Aztán elkezdesz játszani. És legtöbbször szarul játszod a szereped. Mi lehet a sikeresen álláskeresés kulcsa?

Ezenkívül pedig egyre jobban jövök rá arra, hogy azok az emberek, akik valaha sokat jelentettek nekem, én nekik már alig jelentek valamit. Akit barátomnak tekintettem és megbíztam benne, az rég csak ismerősként bánik velem. A legtöbb ember kialakított rólam egy képet, melyet baromi nehéz korrektúrázni. Ha valami olyasmit csinálok, ami mondjuk 5 évvel ezelőtt meg sem fordult a fejemben, akkor csodálkozva tekintenek rám, amolyan kishitűen. Pedig az ember fejlődik, változik. Felnő. És ez másokat meglep.
19 évesen számomra nem a lakás kitakarítása jelentette a legfontosabbat, sokkal inkább a bulik, az akkori pasim, a szórakozás. Sok veszekedést megéltem akkori lakótársaimmal emiatt. Persze bizonyos szinten igazuk van/volt, viszont én az igazi egyetemisták életét éltem :D Én nem görcsöltem rá semmire. Arra sem ha 2 napig nem mosogattam :)) Lusta és kényelmes voltam, ésakkormivan? Mára felnőttem...és akik akkor ismertek meg, most csodálkoznak, hogy képes vagyok tiszta, rendezett lakást fenntartani és finomat főzni.
És büszke vagyok magamra, mert megmutattam nekik, mindenkinek! Imádom a tátva maradt szájakat és a nagyra nyílt, rá(m)csodálkozó szemeket. És pontosan ezt az érzést akarom, akkor is, amikor 10kg-tól megszabadulok :)
Igen, egészséges életmódot akarok folytatni, mert ebből elég volt. Tudom, rengetegszer megfogadtam már, de most annyira érzem...úgy igazából...hogy ez kell nekem. Igen, szarul vagyok, mert nincs állásom, de szarul vagyok magamtól is. Mert legtöbbször simán csak nemtörődöm vagyok. Én büszke akarok lenni magamra. Minden téren.

Sokan azt mondják, hogy a bosszú a gyengék fegyvere. Én másképp gondolom. Úgy akarok bosszút állni, hogy sikeres leszek. Na, de azt is szokták mondani, hogy a siker csak akkor fontos számodra, ha vesztes vagy. Az is igaz, hogy az emberek túl sokat mondanak, én meg még többet gondolkodom. Summa summarum, attól leszek igazán boldog, ha látni fogom mások irigykedő, csodálkozó tekinteteit. És akkor beinthetek mindenkinek, aki valaha kételkedett Bennem!

I'm gonna get there. Watch me, bitches!