Az úgy volt, hogy minden elmúlt. Szerencsére. Az a belső káosz, mely akkor és ott fellegekbe röpített, ma már azt is sajnálom, hogy megtörtént. A semmi. Mert semmi nem történt, csak egyszerűen ott volt és szimpatikus volt. A látvány. Messziről. Aztán rájöttem, hogy hülyeség az egész, olyan tinilányos, semmilyen. Együtt kell dolgozzunk. Bár elég sokszor elvörösödöm ha beszélgetünk és ez zavar. Árulkodó jelek. Pedig én semmit nem akarok tőle, de a testem reakcióit nem tudom kordában tartani :(
Felnőtt nő vagyok, illene úgy is viselkedni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése